GONDOLATOK A FELELŐSSÉGRŐL I.

Az ámokfutások kapcsán - az előzmények után kutatva - számos esetben kiderült, hogy az elkövető gyerekek évek óta küszködtek az iskolai beilleszkedéssel, egyre jobban elszigetelődtek, miközben/mivel társaik kiközösítették, bántották, zaklatták őket. Persze mindig felmerül a kérdés, hogy a többi gyerek viselkedése csak az elkövető szubjektumának szűrőjén keresztül nézve terebélyesedett megalázássá, kínzássá vagy objektíven is ez a szándék húzódott meg mögötte. Szerintetek mi a helyzet? Beszélhetünk egy ámokfutás kapcsán mások felelősségéről is az elkövetőén kívül? Olyan érdekes, bár tulajdonképpen természetes, hogy az iskolai zaklatások hatására elkövetett öngyilkosságok eseteiben (pl. Amanda Todd, Pheobe Prins halála kapcsán) - mivel ott a gyerekek maguk ellen fordították agressziójukat - azonnal másokban keressük a tragédia okát. Ámokfutásoknál - mivel ott az elkövető indulatai nem (csak) őt pusztítják el (a legtöbb esetben maga a tettes is öngyilkos lesz), a felelősség kérdését hajlamosak vagyunk egyszerűen elintézni. Pedig ki tudja, mitől függ, hogy az a széllökés, ami azt a kétségbeesésének burkába bezárt gyereket végül belöki a szakadékba, mekkorát taszít rajta? Akkorát, hogy egyedül zuhan a mélység felé vagy olyan nagyot, hogy másokat is magával sodor a semmibe?